Kicsit szedett-vedett ez a bejegyzés, előre szólok. Ma reggel Perginében sikerült beiratkoznom az olasz egészségügybe. Ezzel egy hosszú adminisztratív folyamat után lezártnak tekinthető a magyar ellátásom, így megpróbálom visszatekintve összefoglalni az eddig történteket. Tulajdonképpen már ötször voltam eddig otthon, ezeken most csak felsorolás szintjén megyek végig, hogy ne felejtsem el, mi hogy ment. Egyes részeket majd részletesebben is leírok később.

Amikor kiderült, hogy babánk lesz, felmerült a kérdés, hogy hol fog megszületni. Illetve nekünk nem is volt kérdés, hiszen egyelőre nagyon szeretünk itt, Dani is része lett a műhelynek, és az én helyem is körvonalazódott. Tehát biztosak voltunk benne, hogy most nem költözünk vissza Magyarországra, ez pedig meghatározza a szülést földrajzilag is, hiszen egy csecsemővel nem lehet hirtelen 1000 km-t utazni, az még nekünk is sok néha. Az irány tehát az lett, hogy minél hamarabb kell azt elintézni, hogy bekerüljek az olasz ellátásba, addig pedig hazajárok.

A kiinduló állapot az, hogy otthon voltam/vagyok biztosított, és éppen haza is utaztunk. Azt gondoltam, hogy teljesen mindegy, a gyöngyösi szakrendelésen ki vizsgál meg először, én alapbeállításban bizalommal vagyok az orvosok felé, ha nagy ritkán összehoz velük az élet. Először egyébként is elég annyi, hogy állapítsák meg a terhességet és végezzék el az első vizsgálatokat. Családi javaslatra választott orvosom is lett, de nem bántam meg végül. Nagyon együttműködő és rugalmas volt, figyelembe véve, hogy messze lakom és tudva azt is, hogy csak átmenetileg járok hozzá, amíg nem sikerül az olasz ellátásomat elintézni. 

Az első otthoni hét alatt ezeket sikerült végigjárni: első találkozó a nőgyógyásszal, ultrahang, vérvétel, labor, védőnő, továbbá fogorvos, Miskolc, oep, okmányiroda, anyakönyv-vezető, házasságkötő terem, éttermek. (Közben a nagypapámat is eltemettük.) Mint pók a falon. Olyan feszített volt a tempó, hogy mindig hangosan soroltuk, mantráztuk, hogy aznapra még milyen tennivaló van, hogy nehogy kimaradjon valami. De egész eredményesek voltunk, találtam szép ruhát is és a végén, péntek este még tornára is eljutottam, mielőtt szombaton visszaindultam.

Három hétre rá újra nekivágtunk, ezúttal már a kocsival, amit két nappal azelőtt hoztunk el a kereskedőtől. Megérkezésünk másnapján sürgősségileg az autószerelőnél kezdtünk, majd ultrahang, egy nap Miskolc, vissza Gyöngyösre, egyenesen az autószerelőhöz, akinél most ott is hagytuk a kocsit, újabb orvosi vizit, vérvétel, utána esküvő, vissza a szerelőhöz a kocsiért, mátrai halászlé, budapesti keresztelő, találkozó kedves barátainkkal, okmányiroda, végül haza. (Figyelmes olvasók észrevehették, hogy valami gáz lehetett az újonnan vásárolt kocsival, pl. az esküvői rohangálást is anélkül csináltuk meg, végül hepiend lett. A kocsiról és az esküvőről írok még.)

Tíz napra rá újabb út haza, ezúttal kontroll-villámlátogatás a szerelőnél, majd képregényfesztivál és hirtelen vissza. Ezúttal semmi hivataloskodás, semmi egészségügy.

Kilenc nap múlva ismét úton, de ezúttal már egyedül, Dani itt marad, mert dolgoznia kell. Én részt veszek egy vérvételen, találkozom az orvossal, újabb kör az oep-nél és az okmányirodában. Néhány nap volt csak, és még a május 1. is belefért, amikor én inkább szüleim kertjében maradtam, egy napig a seggemen végre. Köszönöm, van bennem elég kilométer.

Erre bő három hétre esett az eddigi utolsó utam, ultrahanggal, orvossal, és a kihagyhatatlan körökkel az oep-nél, okmányirodánál. Az orvosi vizsgálatok alkalmával eddig mindent rendben találtak, ez a legfontosabb. A doktorúr zavarbaejtően kedvesen köszönt el, amikor utoljára találkoztunk. Ez már nem volt olyan durva út, a végén levezető tornával.

A hivataloskodás minden rétegében (oep, okmányiroda) sikeresen a procedúrák végére értem. Ennek a befejező momentuma az volt, amikor a héten kivettem a postaládából a borítékot, amit az oep bocsátott útjára és amiben az a nyomtatvány volt, amit ma reggel nyolckor a perginei sztk ügyfélablakán beadtam. A hölgy még sose látott ilyet, de pánik nélkül elintézte, kedves volt és közreműködő. (Remélem, sikerül a válaszborítékot megcímeznie az Észak-magyarországi Regionális Egészségbiztosítási Pénztár Heves megyei kirendeltségére. Tényleg drukkolok neki.) Eddig egyébként ez volt az általános mindenféle ügyintézésünk során, ez az oldjuk meg, azért vagyunk itt hozzáállás.

És ezzel új fejezet kezdődik, a gyakorlatban péntek délelőtt, amikor először látok olasz orvost közelről.